3. nap a tizenkettőből

idejét sem tudom, mikor volt ennyi esős nap egy-két rövidebb megszakítással. valamiféle téli monszun ez, vagy téli Medárd és negyven napja. mint egy filmsorozat, amit már úgy elhúztak, hogy senki sem kíváncsi a folytatásra.

8 perc a megállóban. hallom ahogy a kapucnimon dobol, mint sátorponyván esős nyarakon a hegyek közt. olyan szép ez a hang, ez a súrlódás. megérkezik a szövetre és hangot ad. egyik a másik után, vagy egyszerre. a szél belefúj, ilyenkor borul a dallam majd visszaáll. ki tud még ilyet? eső. huppan, megtörik, hangot ad. megérkezett, köszön.

még 9 nap, mire megérkezem és köszönök.

huppan, megtörik, hangot ad. köszönöm.

eső, langymeleg

egy késő szerda estére. amikor esik kint, és úgy kopog a kapucnimon az eső, mint a sátorponyván egy kora tavaszi reggelen. mégis jó nekem. dúdolok.
egy késő szombat délutánra. amikor elszalasztok a hegyekbe menni. és mégis jó nekem. alkothatok. hegyeket, esőt, esőkopogást a kapucnira ..miközben a sátorra permeteződnek a cseppek

2015.  ..

régen, de mintha most lenne

...kettőezerhatban
és mégis, mintha most lenne az a pillanat, mikor a papírra vetem, és várom...


"Várom, hogy lássam újra, minden változással, amivel felruházódott, míg távol volt. Éppen ebben a változásban van az a furcsa bizonytalanság. Mint ahogyan a teliholddá válás folyamatában: tudom, hogy begömbölyödik lassan, a maga idejében, de mindig másképpen érkezik ez a folyamat."

"A másik emberrel való együttlét öröme; mintha testem-vérem lenne, ez igazán olyan érzés tud lenni. Mintha minden határ elmosódna."

2015.  ...

nincs nap mostanában Mókus, hogy ne sírnék. talán a betegség is teszi, ez a nátha, ami pont úgy tört rám, mint a sírás. hogy tudtam, hogy el kell jönnie, hogy szinte elébementem, úgy.
most ahogy a sajtot kivettem a hűtőből, valahogy akkor jött elő, hogy olyan sokszor de olyan sokszor voltam nagyon boldog. hogy várni haza téged. hazagyere.

tudom itt vagy most is, csak épp én ülök többet a pörgős székben, foglalom a helyed, bár felpattanhatnék, hogy beleülj

2015. január 8.

új év van Mókus, mit szólsz?  maradt még birsalma tavalyról.

ha le tudnám írni a 2022-t .. végül is letudom: kettőezerhuszonkettő. volt benne valami rettentő, rettentő, rettentő jó. 

mintha megismerkedtem volna kicsit újra Veled és boldoggá lettem. boldoggá lettem téve. boldog lett teve. haha. de nem vicc, van egy férfiember. persze mondhatod, hogy mindig is volt. de ő más.

a hold besüt, már fogyatkozóban, olyan a formája mint az oldalról félig megnyomott kontaktlencsémnek, mikor leveszem. viszont hófehér az egész. a szúnyogháló miatt raszteres a képe és tükröződik alatta az ablakban a lámpafény, a karácsonyi égősor.

ma este felmértem újra a konyhát és a fürdőszobát, milyen burkolat, hová kellene, aztán csak álltam, először a köszöbön a konyha és a fürdőszoba között, ahol igazából nincs is küszöb, de ott mindig szeretek megállni. van ott valami nyugalompont, ahonnan lehet szemlélődni. el lehet dönteni, ki vagy be, ki vagy, Te. 

aztán a zuhany alatt álltam, ott végtelen időket tudnék tölteni, mint a galérián, vagy a .. bárhol a lakásban. a víz olyan szép formákat sodort a combjaimra, úgy mozgolódtak, mint a lángnyelvek. micsoda képzavar, de akkor is olyanok voltak, csak víznyelvek. szép volt. hagytam jó ideig.

a tenger ki- és visszafutó hullámai mozognak így, a habot is odaképzeltem hozzá. néztem sorban a csempéket, alulról felfelé, igen, ott vége, onnan a fal, a fehér tapétás fal. mekkora szép fehér tér! bámultam, tetszett, tetszik. tiszta, átlátható, fut, fut magasra és oldalra és olyan érzésem lett (már megint a lett teve?), szóval olyan érzésem lett, hogy fellátni innen a mennyországba.