szuperhold. elmosta az esti eső, szuper.
hamarosan lemegy a nap, még úton vagyunk.
kérdezheted, na mi a helyzet? mindig szerettem, ha ezt kérdezed, akkor tudtam, hogy itt vagy velem, hogy megérkeztél.
fejemet hátrabillentem, mosolygok, a kőkerítés felől zene szól.
nagy a tér, pont átjárhat rajta a szél, meg is táncoltathatna, ha lenne időnk. pulcsiba bújok.
sosem tudtam mit válaszoljak, olyan idétlennek éreztem a kérdést és mindig valami mással feleltem.
hogy kinyílt a rukkola, vagy ma sem mosogattam még el.
na, és mi a helyzet?
küldök egy puszit neked
2023.
 |
|
..teremtés..
3. nap a tizenkettőből
idejét sem tudom, mikor volt ennyi esős nap egy-két rövidebb megszakítással. valamiféle téli monszun ez, vagy téli Medárd és negyven napja. mint egy filmsorozat, amit már úgy elhúztak, hogy senki sem kíváncsi a folytatásra.
8 perc a megállóban. hallom ahogy a kapucnimon dobol, mint sátorponyván esős nyarakon a hegyek közt. olyan szép ez a hang, ez a súrlódás. megérkezik a szövetre és hangot ad. egyik a másik után, vagy egyszerre. a szél belefúj, ilyenkor borul a dallam majd visszaáll. ki tud még ilyet? eső. huppan, megtörik, hangot ad. megérkezett, köszön.
még 9 nap, mire megérkezem és köszönök.
huppan, megtörik, hangot ad. köszönöm.
új év van Mókus, mit szólsz? maradt még birsalma tavalyról.
ha le tudnám írni a 2022-t .. végül is letudom: kettőezerhuszonkettő. volt benne valami rettentő, rettentő, rettentő jó.
mintha megismerkedtem volna kicsit újra Veled és boldoggá lettem. boldoggá lettem téve. boldog lett teve. haha. de nem vicc, van egy férfiember. persze mondhatod, hogy mindig is volt. de ő más.
a hold besüt, már fogyatkozóban, olyan a formája mint az oldalról félig megnyomott kontaktlencsémnek, mikor leveszem. viszont hófehér az egész. a szúnyogháló miatt raszteres a képe és tükröződik alatta az ablakban a lámpafény, a karácsonyi égősor.
ma este felmértem újra a konyhát és a fürdőszobát, milyen burkolat, hová kellene, aztán csak álltam, először a köszöbön a konyha és a fürdőszoba között, ahol igazából nincs is küszöb, de ott mindig szeretek megállni. van ott valami nyugalompont, ahonnan lehet szemlélődni. el lehet dönteni, ki vagy be, ki vagy, Te.
aztán a zuhany alatt álltam, ott végtelen időket tudnék tölteni, mint a galérián, vagy a .. bárhol a lakásban. a víz olyan szép formákat sodort a combjaimra, úgy mozgolódtak, mint a lángnyelvek. micsoda képzavar, de akkor is olyanok voltak, csak víznyelvek. szép volt. hagytam jó ideig.
a tenger ki- és visszafutó hullámai mozognak így, a habot is odaképzeltem hozzá. néztem sorban a csempéket, alulról felfelé, igen, ott vége, onnan a fal, a fehér tapétás fal. mekkora szép fehér tér! bámultam, tetszett, tetszik. tiszta, átlátható, fut, fut magasra és oldalra és olyan érzésem lett (már megint a lett teve?), szóval olyan érzésem lett, hogy fellátni innen a mennyországba.
